A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) 1987. október 24-én az első szabad egyesületek között alakult meg. A 135 alapító tag között Melegh Antalné Katika jelenleg is pártoló tagjaink közé tartozik.
A NOE-ban alapító tagként jelen lévők Egerben is összefogták a nagycsaládosokat. Már korábban is működtünk Egerben, csak nem egyesületi formában, hanem a NOE-hez kapcsolódó egyéni tagokból álló csoportként. 1996-ban az egyesülési törvény alapján az abban foglaltak szerint vált lehetővé, hogy csoportból egyesületté alakuljunk. A NOE-val együtt mi is 30. születésnapunkat ünnepeltük 2017-ben.
Régi nagycsaládos egyesületi tagok közé tartozik Dr. Lukács Tamás, Homa János, Dr. Ligeti Anna, Dr. Somodi István, Csatlós Csaba.
Az egyesülte első elnöke Radnóti Tibor a zeneiskola igazgatója volt. Őt követte Juhász Tibor, Molnárné Brinza Edit és jelenlegi elnökünk Ponyi László.
A kezdeti időben kb. 100 tagcsaládos létszámmal működött a Nagycsaládosok Egri Egyesülete. Létszámunk folyamatosan bővült, évente 3-4 tagcsaláddal. Jelenleg 262-es tagsorszámnál járunk. Jelenleg 43 család, 217 fő a létszámunk, ebből 141 gyerek.
Céljaink: értékfelmutatás, érdekképviselet és közösségszervezés.
Együttműködünk a városban tevékenykedő hasonló civil szervezetekkel és közművelődési intézményekkel. Határon túli testvérkapcsolataink is vannak.
Egyesületi tagjaink szívesen emlékeznek vissza a családi kirándulásokra, nyaralásokra. Ezek közül legemlékezetesebb programjaink: ópusztaszeri, magyarkanizsai látogatás az ottani nagycsaládos szervezethez. Részt vettünk számos alkalommal NOE-s rendezvényeken, országos családi napokon. Táboroztunk közösen Sarudon, a Balatonnál, Erdélyben és viszi táborhelyünkön. Vendéglátói voltunk az erdélyi Hargita Néptáncegyüttesnek.
2009-ben 100 család részvételével mi szerveztük Egerben az Országos Nagycsaládos Karácsonyt. Jótékonysági gálákat szerveztünk, adományt osztottunk több mint 40 alkalommal. „Család napjával” kapcsolatban nyílt gyermek és családnapot szerveztünk 2015-ben az Egri Strand és Termálfürdő területén, 2016-ban a Tűzoltó múzeum udvarán, 2017 majálisán a felsőtárkányi tónál.
Programjaink révén szeretnénk az egyesületi keretből kilépni, a város és a kistérség irányába is szolgáltatásokat nyújtani, valamint bővíteni a tagcsaládok, együttműködő partnereink és önkénteseink számát.
Érdemes csatlakozni hozzánk, mert közösségépítő rendezvényeink mellett jelentős kedvezmények is járnak tagjainknak. Honlapunkon a kedvezményekről országos és helyi bontásban is tájékozódhatnak a hozzánk csatlakozni szándékozó családok. Rendszeres adományosztásban, szociális támogatásban, kedvezményes programokban részesülhetnek tagjaink.
Ponyi László
elnök