Sikeresen lezajlott a jubileumi rendezvényünk 2017. november 11-én. Az erről készült képek galériánkban a 2017-es albumban megtekinthetők.

Előző elnökeink és alapító tagjaink szívhez szóló beszédeket mondtak konferenciánkon. Ebből egyet szeretnénk kiemelni és mindenkivel megosztani. Előadója Molnárné Brinza Edit, egyesületünk előző elnöke.

 

„ Az üzenetem az: hogy ébredjetek föl Magyarok és legyetek újra nemzet. Váljatok nemzetté, ahol nem az a fontos, hogy ki mennyi pénzt hoz az országnak, hanem hogy ki mennyi jót, szépet és hasznosat tud cselekedni a magyar közösségért.”

Wass Albert

Kedves Egybegyűltek, Barátaim!

Amikor hozzákezdtem rövid ünnepi beszédem megírásához, az előbb elhangzott Wass Albert mondat jutott eszembe. Nem is hagyott nyugodni, amíg meg nem találtam eredeti hangfelvételen az Ő szájából.

Habár megfordult a fejemben, nem e túl magasztos szavak ezek a mi helyi kis egyesületünk méltó megünnepléséhez, arra jutottam, koránt sem. Mert vajon mi járhatott a költő és író fejedelem fejében, miközben ezeket a szavakat megfogalmazta magában, Kaliforniában, sok ezer kilométerre az otthonától, egy kényszerű emigrációban, egy hosszú és küzdelmekkel teli életút vége felé?

Azért  sejtem  hogy mi, mert Wass Albert szinte összes regényét elolvastam.  Ő amikor hazáról beszélt, az erdélyi, mezőségi dombokra , erdőkre és tavakra gondolt. Amikor nemzetről beszélt, az őseiről beszélt, a nagyapjára gondolt, a szüleire és gyerekeire és a jövő nemzedékeire, köztük az unokáira.  A szomszédjaira és a barátaira gondolt, a Kolozsvári kollégiumi diáktársakra gondolt, pályatársakra, és mindazokra, akik megragadtak az emlékezetében. Például egy öreg pásztor emberre, aki gyerekkorában kigyógyította Őt a kígyómarásból. Egy letűnni látszó, isteni igazságon alapuló társadalmi berendezkedésre gondolt és arra, hogy vajon mi és mennyi marad meg abból az utókornak.

Én akkoriban születtem, mint amikor ezek a szavak elhangzottak és mivel 52 éves vagyok, lassan fél évszázad tapasztalata alapján állítom: egyre kevesebb.  De még mindig van mit őrizni és van mit átadni a következő generációknak és ez csak azért van így, mert  léteztek a múltban és a mai napig léteznek közösségek, akik ezt a célt tűzték a zászlójukra. Egy nagycsaládos egyesület már pusztán a létével is ezt hirdeti.  Így tehát számomra egyáltalán nem túlzás nemzetet emlegetni egy évfordulós ünnepi  szónoklatban.

Ugyanakkor  az elhangzott idézetnek van két másik kulcsszava, amik egyértelműen  lényegi mondanivalóm lennének a mai napra. Az egyik szó: cselekedni a másik: közösség. Ez a két szó jelentik az alapját és a tartalmát egy nagycsaládos egyesületnek. Az elmúlt 30 évben, a megvalósult számtalan közösségi esemény során ez nyilván nem volt kimondva és főleg nem volt olyan pátoszos, mint amilyennek most az én számból hangzik. De minden botladozás, elkövetett hiba vagy tévedés ellenére igaz volt. És mikor máskor szögezzük le, ha nem itt és most, hogy ahhoz, hogy jövőnk legyen, igaznak is kell lennie. CSELEKEDNI ÉS KÖZÖSSÉG.

Az évfordulós ünnepek mindig alkalmat adnak a visszaemlékezésre és a jövőbe révülésre.  Ugyanakkor, ilyenkor nyílik alkalom valami másra is – és én pár perces lehetőségemet a megszólalásra, ennek jegyében szeretném tenni  – ami nem más mint a tisztelgés az elődök előtt.  Tisztelgés a személyük és a szellemi örökségük előtt, aminek köszönhetően a Nagycsaládosok Egri Egyesülete 30 éves fennállását itt ma megünnepelhetjük. Legfőképpen két vezető elődömre gondolok, Radnóti Tiborra és Juhász Tiborra.

Radnóti Tibor sajnos már elhunyt, amikor nekem közöm lett a nagycsaládosok nagy családjához. Nem tudok sokat róla, de azt tudom, hogy Juhász Tibi mennyire nagyra becsülte Őt és mennyire ügyelte azt a szellemiséget, amit elődje képviselt. Tudtam ezt abból, ahogyan beszélt róla. Én is, amikor a NEE vezetője lettem, ugyanígy szerettem volna Juhász Tibi nyomvonalát követni, mert Őt megismerni, vele rövid ideig együtt munkálkodni életem egyik meghatározó élménye volt. Hálás vagyok a Jóistennek ezért.

Egyszerű és nagyon is személyes oka volt, hogy vele és rajta keresztül az egyesülettel találkozhattam. Engem is az vezérelt, mint szinte mindenkit, aki csatlakozott ehhez a közösséghez, a saját családomnak szerettem volna kedvezményes lehetőséget igénybe venni.

Talán 2002-ben értesültem róla, hogy a MILKA Csokoládé a nagycsaládosoknak tábort szponzorál a pesti Római parton. El akartam vinni a 3 legnagyobb gyerekeimet oda, és mivel nem családok, hanem egyesületek jelentkezhettek, vállaltam még 7 gyereket az enyémek mellé. Ez a táborozás több volt egy hetes nyaralásnál, mert közelről ismertem meg a NOE-t . Egy csapásra személyekhez, arcokhoz, élményekhez és egy általam nagyon sokra tartott értékrendhez kapcsolódott az én személyes, családomban megélt nagycsaládos identitásom.

Juhász Tibi személyében így itthon is barátra találtam, akire mindig mindenben számíthattam, sajnos túl hamar bekövetkezett haláláig. 2004-ben vettem át az elnökséget Tibortól. Sokat beszélgettünk. Akkor már túl volt az egyesület egy nagy szakadáson. Egy kb. 100 tagot számláló közösség  harmadára redukálódott. Talán azt gondoljátok, nem szerencsés erről egy ünnepen beszélni,  de ennek a keserű tapasztalatnak következményeként ismertem meg Tibor egyesületvezetői hitvallását, és ezt azért mondom el nektek, mert ennek szellemében vittem tovább én is az egyesületet 2015-ig.  Ennek jegyében születtek jó és kevésbé jó döntések, és miközben tisztelgek az elődök előtt én is szeretnék valamit útravalóul adni az utánam jövőknek.

Ha nem is szó szerint idézem, Juhász Tibi sokszor elmondta nekem, tehát nagyon fontosnak tartotta:   – Nagy betűkkel írtam ide – SOHASEM A KÖZÖS ÉRDEK TART MEG EGY KÖZÖSSÉGET, HANEM EGY KÖZÖS ÉRTÉK.  Tibornak ez a hitvallása és amit Wass Albert úgy fogalmazott meg: váljatok nemzetté, az nekem azt jelentette, váljunk közösséggé. Baráti társasággá, akik egymásért tevékenykednek. Te önként adsz és én elfogadom, és én önként adok, amit Te fogadsz el. Kölcsönös áldozatvállalás, nem patika mérlegen kimérve. Nekem ezt jelentette az egyesület. Belefért hogy éljek kedvezményes lehetőségekkel, jól esett, ha adományt kaptam, de nem ez tartott meg, hanem azok a felismerések, amikkel gazdagodtam. Lehet, hogy egy súlyos felelősség tudat, de mindenképpen  saját szerepen felismerése abban, amit az én helyemen és körülményeimben tehetek egy jobb világért. Nekem ezt jelentette  az egyesület. Tudom, nagyon pátoszosan hangzik. De magam is megtapasztaltam, mennyire igaza volt Tibinek: NEM AZ ÉRDEK, HANEM AZ ÉRTÉK.

Összeszámolni sem tudom, hányszor kaptunk ilyen-olyan adományt, mégis hányan morzsolódtak le, mert nem kaptak eleget.  Hány és hány rendezvény volt a konferenciáktól kezdve a családi napokon és kirándulásokon át a nagy ívű pályázati projektekig, aminek az volt a célja, hogy összekovácsolja a hasonló élethelyzetekben élőket, mégis hányan voltak, akik nem találták meg köztünk a helyüket, mert nem azt kapták, amit vártak.

De voltak, akik maradtak. Sokan itt vannak most közöttünk. Őnekik jár egy nagy taps.

És voltak, és vannak, akik menet közben  csatlakoztak és nem szakadtak le, mert valamit megértettek  Juhász Tibi és  Wass Albert filozófiájából . CSELEKEDNI  MÁSOKÉRT.  Száz más elfoglaltság és dolog mellet időt szakítani egy programra, felvenni a telefont és elintézni egy ügyet, jelen lenni és erősíteni vagy éppen képviselni a többieket egy eseményen, megfogni egy adomány csomagot és elvinni a címzettjéhez vagy megfogni néhány széket és berendezni egy termet, odamenni és elbeszélgetni a másikkal, focicsapatot és bajnokságot szervezni – számtalan dolog van. A lényeg:  kimozdulni a saját komfort zónánkból és áldozni az időnket, energiánkat azért, hogy más abból töltekezzen, épüljön, gyógyuljon, vagy éppen megkapaszkodjon a világban.

Világos, hogy ezt először még nem így gondolja a 3 gyerekes anyuka vagy apuka, aki  felvételét kéri a nagycsaládos egyesületbe. Kevés kivételtől eltekintve az első lépést mindenki önös érdekből teszi meg az egyesület felé. Menet közben alakul át a véleményünk és a személyiségünk olyan példaképek hatására mint a két Tibor.

De eszembe jutnak mások is, pl. Csíki Sándor a Nyárádszeredai nagycsaládosok elnöke, tanár és író, akinek barátságára szintén büszke lehetek és aki szintén nincs már közöttünk, de azok, akikkel Erdélyben táboroztunk emlékezhetnek rá.

Ilyen példaképek voltak számunkra a délvidéki Magyarkanizsai nagycsaládosok, akikkel igaz barátságok szövődtek az évek során megvalósult 3 közös táborozás alatt. Az Ő küzdelmeik mellett a mieink eltörpültek.

Amikor ma reggel fölvettem a székely viseletemet, előttük is tisztelegni akartam,  és csak azért ezzel, mert délvidéki viseletem nincs.

Tisztelegni szeretnék az aktív tagságom legtöbb ideje alatt szolgáló NOE elnök Dr. Szabó Endre előtt, és rajta keresztül minden NOE vezető előtt, akik egy nagyon stabil hátterét adták a mi helyi kis egyesületünknek. Bandi  egyetlen szavamra két alkalommal is leautózott Egerbe, amikor szükség volt az Ő tekintélyére és beavatkozására. Nem részletezem, mert nem ez az a fórum, ahol annak helye lenne. Csak azért említem, mert egy értékrendi konfliktus miatt történt, és ez igazolja az eddig mondottakat. Időről időre szükség volt a megtartó elvek melletti kiállásra, különben érdekek szövevényes hálójába kerültünk volna. És hogy ezt mindig sikerült elkerülni abban nagy szerepe volt a NOE és személyesen Bandi elnök határozott vezetői filozófiájának.

Meg szeretném említeni és köszönetet szeretnék mondani Bertalan Angélának. Attól kezdve, hogy a NOE régiós struktúrában működik, mint az Észak-magyarországi régió titkára, Ő volt az, aki segített a NOE-s irányban tartani az egyesületünket. Úgy tudta az egyesület fizikai szükségleteit gondozni, hogy  semmit nem ránk erőltetve, az ő tiszta és kedves személyiségével  képviselte a NOE szellemi irányvonalát. Ő is igazi példakép volt számomra.

Sokakat kellene még megemlítenem a NOE-s tagegyesületek sorából, akik  hatással voltak személyesen rám, és ez által az egyesületünk  30 évének azon felére, aminek tevékeny formálója lehettem.  Fejemben szinte egymást lökdösik a felvillanó arcok és események. Nincs annyi időnk, hogy őket név szerint említhetném.

Már csak azért sem, mert még tisztelegni szeretnék az újak, a mostaniak és fiatal tagok előtt. Hiszen, ha csak tegnap csatlakoztak is, már egy napos múltjuk van, és szerepük abban, amilyenné vált az egyesületünk mára és alapvetően rajtuk múlik, hogy milyenné lesz a 40-edik vagy 50-edik évfordulóra.

Fiatalságuk és kisgyerekes élethelyzetük okán, számukra most még talán túl elvontak a szavaim. A napi küzdelmekben igényelnek segítséget. Még nincs tapasztalatuk arról, hogy valami csoda folytán sokkal többet kapnak vissza az által, ha magukból adnak, mint ha csak elvárnak. Őszintén remélem, hogy mindig lesznek a NEE-ben  fiatalok, akik fölveszik ezt a stafétát és ezáltal közösség épül, sőt nemzet, ahogy az elején Wass Albert üzente. Mi itt vagyunk kedves fiatalok, számotokra háttérként, ha kellünk.

Több százan vagyunk – Erzsike biztosan fejből tudja, hányasnál járnak  a tagsorszámok? – akik valamikor, valamiért elkötelezettséget vállaltunk családi és egyesületi közösségünk iránt,  és/vagy egy idea iránt, egy számunkra fontos eszmeiség iránt, ami megtartó erő otthon a családban és az egyesületben is.

Utolsó mondataim megint csak Wass Albert gondolatai. Ezzel köszönök el és köszönöm meg, hogy itt lehettem.

„Rettenetes súlyos felelősség terhel minket és én azért járom az utakat lassan öregedő fejjel, mert rádöbbentem arra, amire önök is rádöbbentek már, hogy az idő telik, s  napról napra vénülünk, észre sem vesszük és itt lesz az idő, amikor már nem tehetünk semmit, mert késő lesz.  S ha mi nem tesszük meg – hölgyeim és uraim – a jövő nemzedéke már nem teheti meg úgy ahogy mi megtehetjük, mert ha azt az örökséget, azt az ismeretet, azt a tudást a magyar igazságot illetően, ha azt nem adjuk tovább, azt velünk együtt sírba teszik .  Ez az a rettenetes súlyos felelősség, ami alól kibújni nem lehet. Hiába próbálkoznak, kibújni alóla nem lehet.   És én arra kérem önöket Hölgyeim és uraim, hogy értsék meg, amit én megértettem: hogy ha életünknek van még egy célja, az a cél csak az lehet és semmi egyéb, hogy jövendőt biztosítsunk a Magyar Nemzet számára.

Ehhez kérem a segítségüket. Nem alamizsnaként, nem adományként, – még azt is mondhatom – nem csak pénzben, de energiában, gondolatban, erőben, felelősség tudásban és felelősség vállalásban és a magyar kötelességek  hűséges viselésében.”